2010. 09. 03.

Köszönöm!

Köszönöm!!

Nógrádi Zoltán: Magyarország vizsgázni fog!

„A legújabb kori magyar történelem legfelelősségteljesebb időszaka előtt állunk” – jelentette ki portálunknak Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselőjelölt, aki szerint leginkább békére és egyetértésre lenne szükség hazánkban.

Határnyitás helyett konferencia Ásotthalmon

A határnyitással kapcsolatos konferenciával a nevezett települések bizonyítani szeretnék az állandó határátkelő létjogosultságát, szükségességét. Az ünnepélyes megnyitót követően az ásotthalmi művelődési házban egy konferencia keretében az érintettek az állandó határ megnyitásával kapcsolatos feladatokról és tennivalókról tanácskoztak.

Ásotthalmi tanyavilág élni akar Gátsoron

Ásotthalmon, a gátsori tanyavilágban – bár nagy sikerrel működik a Tanyamúzeum, ahol havonta tartanak hagyományőrző programokat – mindezidáig nem volt olyan közösségi tér, ahol az ott lakók összegyűlhettek volna, hogy együtt tölthessenek egy-két önfeledt órát. Ezért is bír történelmi jelentőséggel a helyiek számára, hogy közösségi ház épül a területen. „A mai viszonyok közt nagy értéke [...]

Gazdaságfejlesztésre és munkahelyteremtésre sokkal több uniós forrást kellett volna költeni az elmúlt időszakban – vallja Nógrádi Zoltán, a szegedi 2-es választókerület fideszes országgyűlési képviselőjelöltje. A rendelkezésre álló keret alig 8-9 százalékát kapják meg a kis- és középvállalkozások, miközben negyven centis kilátó épül az EU pénzén…

[Hangfelvétel: hangfelvétel hallgatásához kattintson a címre]

Összesen 42 millió forintból épült meg Üllésen a Napos Piac, melyet szombaton adtak át. Megyei és uniós forrásokból több mint 28 milliót nyert a település a fejlesztésre, mely régi álma volt az üllésieknek. Ezzel a beruházással részben a helyi termelőket szeretnék támogatni.

[Hangfelvétel: hangfelvétel hallgatásához kattintson a címre]

A prevenciónak a jövőben sokkal hangsúlyosabbnak kell lennie az egészségügyben Nógrádi Zoltán fideszes képviselőjelölt szerint. Mint lapunknak kifejtette, az ellátórendszer minden szintjén átalakításokra van szükség, továbbá arra, hogy nőjön az ágazat dolgozóinak erkölcsi és anyagi megbecsülése.

Jótékonysági koncertre várták az érdeklődőket szombaton este Szegeden az alsóvárosi templomba. A Tavaszváró estre ingyenes volt a belépés, az önkéntes adományokat a szegedi HOSPICE Alapítvány javára ajánlották fel a szervezők.

    Nógrádi Zoltán © Minden jog fenntartva.
    Készítette az i-Ware